A fűzők már több évszázada léteznek. De hol kezdődött a fűzők története, és hogyan jelentek meg?
A fűző megjelenése a 16. században
A 16. századi Olaszországban kezdődött. Feltalálták az első igazi fűzőt. Abban az időben a fűzőket nem a feszes derék és a homokóra alak elérése érdekében hordták. Ehelyett úgy tervezték, hogy a hátat hengeres formára formálja, valamint a mellet ellapítsa és megemelje. Ebben az időben a fűzőket általában fartingállal viselték, amely a szoknyákat merev kúppá tartotta. A fűzők a felsőtestet ennek megfelelő, de fordított kúp alakúvá alakították. A fűzőket merev anyagokból, például baleinage, szaruból és buckramból készítették, és „baleines fűzőnek” nevezték. A ma közismertebb nevén busc, amely a törzs közepén függőlegesen helyezkedik el, hogy egyenesen tartsa azt.
A buszkát általában fából, szarvból, elefántcsontból, fémből vagy bálnacsontból készítették, és a fűző elejének merevítésére adták hozzá. Ezután kifaragták és vékony kés alakúra formázták, majd behelyezték az Elizabethan míderbe, majd gyűrűkkel rögzítették és tartották a helyén, hogy a buskát könnyen le lehessen venni és vissza lehessen cserélni.
A viktoriánus korszak közepe óta a bokrétát acélból készítik, és két részből áll, mindkét oldalra egy-egy darabból.
Az egyik oldalt szögekkel, a másikat pedig fűzőlyukakkal látták el, hogy a fűzőt elölről könnyen fel lehessen erősíteni és le lehessen venni. Az 1500-as évek végén, amikor a fűző oldalán és hátulján bálnacsontokat használtak, elöl összefűzték. Később a fűzés a fűző hátulján történt.
Ezeket az fűzőket általában réteges szövetekből készítették, ragasztóval merevítették, és szilárdan fűzték. Általában pántokkal viselték, a fűző a csípő teljes hosszában végighúzódott, és éppen a medencecsont felett állt meg. Medici Katalinnak (1519-1589) tulajdonítják a fűző franciaországi bevezetését, ahol a francia udvar nőtagjai átvették.
A 16. század közepére a fűző nagyon elterjedt az európai és brit nők körében.
A fűző a 17. században
A 17. századi fűző sok hasonlóságot mutat az előző századéval. Míg a fűző eredete az 1500-as évek közepére vezethető vissza, népszerűsége az európai királyi udvarokban terjedt el. A század közepére a legtöbb nő fűzőt viselt. Körülbelül 1740-től kezdve a fűző fontos eleme volt ebben az időben a stomacher. Ez egy hosszú, V- vagy U-alakú panel volt, amely a fűző elejét díszítette, és a nyakkivágástól a derékig, néha még a derék alatt is húzódott. A míder fűzői ezután a stomacher fölött keresztezték egymást, végül a fűzők díszes masnik sorozatává váltak.
A stomachert gyakran hímezték, vagy gyöngyökkel és más ékszerekkel borították. Készülhettek a ruhával azonos anyagból vagy kontrasztos anyagból. A nyakkivágások a pocak hosszát is meghatározták. XVI. Lajos udvarában egy rövid ideig a dekoltázs és a szarkalábak valójában a mellek alatt voltak, amelyeket egy átlátszó szövetből készült fodorral, úgynevezett fichuval takartak. A mellbimbókat ezután lehetett göngyölni vagy akár átlyukasztani és gyöngyökkel vagy más drágakövekkel díszíteni.